11-12-02

» All the King's Men...
2011. dec. 2. 12:51 | Írta: Factory | In Memoriam | 2 hozzászólás

Ugyan a Freeblog sikeresen meggyilkolta a legutóbbi bejegyzést, mi azért hoztunk megint valami finomat. Akik türelmesek/rendetlenek voltak, és még mindig követik az oldalt, most kapnak egy címet karácsonyra. Ezt az oldalt érdemes lesz január elsejétől sűrűn nézegetni, és minél előbb csatlakozni a majdani Facebook profilhoz is, mert a király összes embere talicskával hordja a jobbnál jobb anyagokat. A háttérben valami épül, valami készül, 30 nap múlva pedig megnyitja kapuit a királyság.

Én szóltam.

http://thekingdom.blog.hu/

 

-----

 

És akkor tényleg ennyi volt, hamarosan az oldal és a Facebook profil is eltűnik az éterből, végleg, köszönjük mindenkinek a mindent, hamarosan találkozunk!

Cseh Dániel a.k.a. Dealer

11-06-30

» Lelépni most
2011. jún. 30. 21:17 | Írta: Factory | Off | In Memoriam | 6 hozzászólás

Kedves olvasó!

Ezer dolgom okán szinte észre sem vettem, de eljött a Factory utolsó napja. A fenti kijelentés nem teljesen fedi a valóságot, de a részletekről később. Mindenekelőtt álljon itt Neumark és Gobiakos néhány sora, akik úgy érezték, szívesen készítenének egy összegzést az elmúlt időszakról. Íme!

-----

Dealer pár nappal ezelőtt felvetette, hogy örömmel venné, ha a blog záróakkordjaként mi, a Factory írói páran első szám egyes személyben megfogalmaznák, hogy mit is jelentett számunkra az itt eltöltött idő. A következő sorokban ennek szeretnék eleget tenni.

Mielőtt bárki azzal a gyanúval élne, hogy most, a filmekből jól ismert „the end” felirat előtt valami kötelező jelleggel összeborulós búcsú következik, talán fontos megemlékeznem egy dologról a közérthetőség kedvéért. És ez pedig az, hogy a filmkritikák írása ugyan nem sokkal, de régebbre nyúlik nálam vissza, mint a Factory időszak közös kezdetei. Volt egy rövid, ám irkálás szempontjából annál tartalmasabb időszakom előtte egy másik közösségi blognál, miközben a Gyár akkortájt már régóta üzemelt. Amikor elkezdtem és közre adtam az első írásaimat, nem rejtettem véka alá, hogy elsősorban az akkor még egyszemélyes Factory blog számomra etalonnak számító kritikái inspiráltak arra, hogy lelkes kezdőként jómagam is elkezdjem a karistolást. Ekkor még a közös munka csak ábrándként létezett, de miután a Kettétört Klaviatúra, ahová akkoriban írtam bezárt, Dealer pedig nem sokkal később meghirdette a tagfelvételt, hamar egyértelművé vált számomra, hogy hol is szeretném folytatni. Úgy gondolom, hogy a jelentkezés miértjeit ezeknek fényében már szükségtelen is tovább fejtegetni. Aztán a tavalyi év augusztusában, a pályázati kritikám kikerülésével meg is kezdődött a szűk egy évig tartó közös munka. Ez utóbbit persze nem feltétlenül kell nagyon túlmisztifikálni, hiszen többségünk személyesen még csak nem is látta egymást, de én azért elsősorban mindig is csapatjátékként éltem meg az elmúlt egy évet, semmint magányos íróként, akinek csak kirakják a kritikáját a többiek mellé. Őszintén remélem, hogy a többiekben is megfogalmazódott hasonló gondolat az idők során. A csapatmunka apropóján pedig szeretném felhívni a kedves olvasók figyelmét Dealer mester kemény és áldozatos munkájára, amivel a blog belső működését mindvégig irányította és kézben tartotta. A köszönet neki jár. Nekünk az írások menetrendszerű leszállításán kívül semmi dolgunk nem volt az egésszel. És ezúton is szeretném őt biztosítani arról - hogyha még mindig úgy gondolja -, akkor természetesen az első pillanattól fogva számíthat rám a hamarosan elinduló új projektje keretében is.

Végül pedig a Factorynál eltöltött idők alkotói vonatkozású tapasztalataimról mondanék pár szót, és akkor szóljon ez búcsúként és egyúttal útravalóként tőlem mindenki számára… A magam részéről már a kezdetek kezdetén természetes dologként fogtam fel azt, ha megjelenik egy film, az egyaránt kaphat hideget is, meleget is sok helyről, sokféle formában megfogalmazva. Az elmúlt időkben viszont számtalanszor elbizonytalanodtam a felől, hogy van-e valódi létjogosultsága annak, amit mi, kritikaírók művelünk. Általában rendre el is oszlattam ezt magamban, hiszen azzal érveltem, hogyha objektív nézőpontok mentén ítélkezünk egy filmről, akkor az mindenki számára általános érvényűvé és elfogadhatóvá válik. Aztán hamar rájöttem, hogy esetünkben felesleges egy film objektív tulajdonságairól beszélni, hiszen egy emberek által készített, alapvetően művészi produktum kevés ilyennel bírhat. Ami van neki, ahhoz pedig nem nagyon értünk, hiszen többségünk nem színházszakértő és nem is végzett semmilyen médiaiskolát, így nehezen tudnánk valódi hitelességgel véleményt alkotni például egy film vágástechnikájáról vagy a hangkeverésének beállításairól. Az objektivitás tárháza pedig egy film esetében nagyjából ki is fújt ennyiből és még ezekről is maximum csak annyit nyilatkozhatunk, hogy szimplán jónak vagy rossznak érezzük-e… Ma már azt gondolom, hogy egy filmről szóló kritika egyetlen erénye csakis az lehet, hogyha az ember saját magát és az egyszemélyes élményeit helyezi bele, csak így adhat valódi értéket egy olvasónak, csak így lehet görcsmentes és őszinte. És én ezt szerettem elsősorban a Factory írásaiban. Anno azt hiszem, McCl@ne értekezett a The Expendables erényeiről és emlékszem, jó volt olvasni, amikor elmesélte, hogy srácként mit is jelentettek számára a ’80-as évek legnagyobb akciófilmjei. Vagy ahogy Dealer tett legutóbb a Super 8 kapcsán, ami ugyanennek a korszaknak élményeit idézte fel benne egy másik műfaj szegmenséből. Szerintem egyik sem volt holmi sznob hangvételű, műmájer okoskodás vagy álszakértői véleménynyilvánítás, így igyekeztem én is inkább arról beszélni, hogy mit is jelentett számomra egy adott film, semmint arról, hogy mennyire képes megfelelni egy-egy manapság elfogadott sémának. Ha sikerült keresztülmennem bármilyen írói fejlődésen a Factorynál, akkor ez volt az. És ezért hálás vagyok.

Végül pedig egy mindenkinek szóló jó tanács, inkább már csak utóiratként. Ha bárkinek bármikor kétségei merülnének fel a felől, hogy milyen filmet érdemes néznie: Mindig a megérzésetekre hallgassatok és ne a kritikákra! Igényesen szórakoztatni vagy ámulatba ejteni hál’ Isten sok minden tud. De igazi értékként csak is arra fog tekinteni utólag bárki, amiben ő saját magát látta meg. Ez pedig lehet egy nyári feel-good movie a Factoryn, egy a ’80-as évek családi sci-fijeinek emléket állító blockbuster vagy bármi más, akár olyan film, amit még csúnyán le is húztunk. És én reménykedem benne, hogy valahol azért elsősorban mindannyian azért szerettünk bele a filmekbe, mert saját részünket kerestük a művészetben, nem pedig csak puszta szórakoztatást.

Neumark

-----

Kinek mit jelent az a szó, hogy Factory? Biztosan vannak emberek, akiknek semmit, de azért akad egy-két filmkedvelő internet-huszár, akinek bevillan az a freeblog-os oldal, tudod, amit a "terjesztő" üzemeltet.

Nos, sokáig nekem is csak egy filmes blog volt a sok közül, amit ugyan nem napi szinten olvastam, de nem is egy filmbuzi-klón volt, hogy minden aprócska filmes hír felkerüljön oda. Ellenben jelentek meg olyan roppant nívós és igazán őszinte kritikák, amik sokszor motiváltak, hogy vonszoljam el a seggem a moziba.

Aztán jött egy lehetőség, miszerint be lehet kerülni a brancsba Dealer mellé. Én akkoriban a PcDome-on blogolgattam; 1268 féle mindenről írtam azidőtájt, többek közt filmekről is. Gondoltam jó dobbantó lenne ez nekem, mivel hosszú ideje kacérkodom az újságírás gondolatával is (nem röhög!). Szóval fogtam magam és beküldtem a Batman: A rém álarca című kritikámat, amivel felvételt is nyertem a 2010. szeptemberében kicsit másabb köntösbe bújó Factory crew-ba. Az előzetes tervek szerint öt főre tervezett csapat végül tíz emberre duzzadt, és a későbbiekben aktívan kilencen toltuk is a szekeret, nem kicsit. Jó kis brigád állt össze, élmény volt olyan emberekkel egy blogon gürizni (a teljesség igénye nélkül), mint Germi (itt DHOPW42), McCl@ne vagy akár Neumark (a főnököt direkt nem írtam ide :-P).

Teltek-múltak a hetek-hónapok és egyre jobban éreztem magam itt, aztán jött a mellbevágó hír: bezárunk. Persze mi egy hangyafasznyival előbb megtudtuk, mint Ti, de attól még legalább annyira meglepő volt, mint nektek.

Akárki akármit mond, ez az itt eltöltött 10 hónap igen jó volt: sok mindent tapasztaltam és tanultam, és nem szégyellem bevallani, hogy a jelenlegi projektem, a Képregényfilmek blog is sokat köszönhet a Factory-nak és Dealer-nek egyaránt.

Ha jól számoltam, 12 írásom került fel a Factory blog hasábjaira. Ezek főként a szuperhős-kategóriát merítették ki, de persze akadt más jellegű filmes cuccom is. A három DVD-s írásom például nagyon szeretem és szerintem állat jók lettek! :-P:-D

De poént félre téve: nagyon örülök, hogy részese lehettem egy jó darabig ennek a munkának és kívánom, hogy az ezt követő projekt (ami annyira titkos, hogy talán még maga Dealer sem tud róla, pedig ő lesz ott is a guru) is legalább ennyire sikeres legyen!

Világbéka! Gobiakos voltam...

-----

Kár is volna tagadni, jól estek a fenti sorok, de én magam, szégyenszemre nem készültem semmivel. Úgyhogy most, munkából hazatérve, megfáradtan, csak egyszerűen leírom, amit tudok, és amit tudnotok kell. Mi más is alkothatná az utolsó sorok gerincét, mint a köszönet. Ha messziről akarok indítani, márpedig messziről akarok, elsősorban bátyámnak tartozom köszönettel, mert ő tanított meg rá, hogy kell szeretni és érteni a filmeket. Köszönöm anyukámnak, aki nem egyszer, nem kétszer lépett a nyakamra, amikor fel akartam adni az egészet. Az íráshoz a kedvet a nagyok hozták meg, elsősorban Aeon Flux/Jamamura Szadakó, kinek hogy tetszik, akinek írásaival évek óta indul minden napom, és köszönet a többi filmes blognak, a Geekznek, a Filmbuzinak, a Filmdroidnak, a Videodromenak és társainak is. Hatalmas köszönet jár az elmúlt közel egy évet velem együtt végigrobotoló kollégáknak, és mindenkinek, aki az elmúlt 2,5 esztendőben támogatta az oldalt, fő támogatónknak és legtöbbünk bázisának, a PC Domenak elsősorban. És nem utolsó sorban köszönet Ákosnak és weboldalának, ahonnan a látogatóink tetemes része ide talált. Törvényszerűen biztos kifelejtettem sokakat, úgyhogy köszönöm mindenkinek a támogatást és a segítséget!

Amikor annak idején elindítottam az oldalt, nem voltam benne biztos, mit akarok. A gondolat és a megvalósítás között alig egy hónap telt el, fapados design és kezdetleges sorok fogadták az első látogatókat 2009. január elsején, de az első időszakban nem volt gond az érdeklődéssel. Az igazi áttörést aztán napra pontosan egy évvel később, a teljesen újragondolt design és hozzáállás hozta meg, a minden szombaton kikerülő terjedelmes cikkek nem remélt látogatószámot produkáltak, nekem sajnos ilyen-olyan dolgaim miatt azonban ezt fel kellett adnom. Ekkor jött az ötlet, hogy megosztom a terhet és az örömöt, a Domeról ismerős, tehetséges srácok kapva is kaptak az alkalmon, kiegészülve néhány egyéb filmes szakival el is indult a Factory utolsó szakasza tavaly augusztusban. A nézettségi adatok a korábbiakhoz képest fantasztikusak voltak, az oldal színes lett, sokrétű és izgalmas. Én meg szépen lassan belefáradtam. Egyre ritkább saját írások, egyre több, tőlem távol álló ötlet megvalósítása, és az oldal egyszer csak nem volt az enyém többé. Amivel a világon semmi baj nem lett volna, de közben az élet úgy hozta, hogy nem maradt időm összehangolni a dolgokat, ennek eredménye lett az elmúlt csúfos 1-2 hónap. A döntés valamivel előtte érkezett; június 30-án leállunk. És ma leállunk.

De nem örökre. Egyrészt a Factory még egy írást mindenképpen ki fog termelni magából, várhatóan az ősz folyamán. Aki kicsit is követ minket, tudja, hogy ha Ákos megmozdul, mi hírt adunk róla, és mivel egy borítékolhatóan zseniális koncert DVD fog megjelenni a következő hónapokban, mindenképpen készül majd róla kritika, szerény személyem tollából, természetesen. Erről mindenki értesülni fog, aki megtartja könyvjelzői között az oldalt és bennmarad/belép a Facebookos klubba. (Az IWIW-eset töröltem pár napja, de mivel nincsenek 85 év feletti látogatóink, senki nem vette észre.)

A következő sorokra nem érdemes mérget venni, de induljunk ki abból, hogy minden úgy alakul, ahogy az elterveztetett. Ha így lesz, akkor 2012. január elsején, vasárnap valahol máshol elindul egy új oldal. Mivel még nincs név, nincs cím, az indulásról itt és a Facebook üzenőfalon fogok értesíteni mindenkit, aki addig kitart. Ez az oldal merőben más lesz, mint a Factory, persze ott is a film lesz középpontban, de egészen máshogy, reményeink szerint. Hogy mire a többes szám? McClane bátyám és Neumark barátom lesznek társaim az új projektben. Az ok nagyon egyszerű; kettejük stílusa áll hozzám a legközelebb, így hárman remélhetőleg egy teljesen egységes képet mutató oldalt fogunk összehozni. Az új oldalról egyelőre ne essék több szó, nem mintha nem tudnék órákig mesélni róla, de legyen meglepetés, meg aztán addig még sok minden változhat. De a lényeg; aki hallani akar rólunk, az fél év múlva értesülni fog a dolgokról.

Hát ennyi. Ha majd később visszaolvasom, biztos keserédes mosollyal fogom tudomásul venni, mennyire zavaros lett a búcsú, de ezek az elsietett elköszönések már csak ilyenek. Ez a két és fél év, akármilyen sziruposan is hangzik, rengeteg adott nekem, és tudom, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Hiszen másképp hogy néztem volna végig 30 japán Godzilla filmet, és ti hogy olvastatok volna róla? Hogy szántam volna egy nyarat 50 Hitchcock filmre, hogy kerültünk volna ki több ízben is az Ákos honlapra, hogy írt volna nekünk levelet a felháborodott Steiner Kristóf? Hát igen, és ez csak töredéke annak a rengeteg élménynek, amihez engem, minket, titeket hozzásegített ez az oldal. De illik tudni, hol és mikor kell abbahagyni. Úgyhogy, ahogy a költő mondja...

Ennyi volt a dolgom

És lelépni most

Cseh Dániel / Dealer

» Kritika / Szerepszemle & Régi környék
2011. jún. 30. 20:34 | Írta: Factory | Kritika | 0 hozzászólás

Szerepszemle / 10 Items or Less

„Élünk, dolgozunk, még csak most kezdtük.”

Sokat gondolkodtam azon, hogy utolsó Factorys fellépésem alkalmából milyen filmet mutathatnék nektek. Végül arra jutottam, hogy a legőszintébb búcsú mindenképpen az lenne, ha olyan alkotásokról írnék, amik valamiért nagyon közel állnak a szívemhez még régről. Ilyenből hoztam most kettőt… A 10 Items or Less egy 2006-os film Brad Silberling rendezésében. Egy apró kis feel-good movie kevés szereplővel, mindössze pár dollárból. A film egyik érdekessége, hogy Morgan Freeman saját magát játssza el benne. Egy kiöregedett színészt alakít, aki lassan már 4 éve nem játszott semmiben, önmagát állította parkolópályára. Aztán egy fiatal, elsőfilmes rendező felkéri, hogy szerepeljen olcsó alkotásában és azt gondolja, nem veszíthet vele semmit. Mi csak akkor csöppenünk a dolgok közepébe, amikor az öreg színész megérkezik a helyszínre, hogy tanulmányozza jövendőbeli karakterét, egy üzletvezetőt. Az áruházban találkozik Scarlettel (Paz Vega), a spanyol származású eladóhölggyel. A nőnek romokban van az élete, a munkától a házasságig mindenben kudarc kövezte útját. Utolsó lehetőségként siet egy irodai állásinterjúra, de úgy érzi, képtelen már a dolgok megváltoztatására. A leszálló ágban lévő színész egy ügyes húzással mellészegődik és elkíséri útján a fiatal nőt. Segít Scarletnek lélekben felkészülnie egy olyan interjúra, amitől már semmit sem vár, és ami még ennél is fontosabb: visszaadja a fiatal nő rég elvesztett önbecsülését, miközben saját magának is sikerül tovább lépnie. Azért szeretem ezt a filmet nagyon, mert prózai egyszerűséggel fogja meg a dolgok lényegét és mindössze egy pár elejtett mondattal többet mesél az élethez való hozzáállásról, mint más, Oscar-díjas produkciók. Tudja, hogy hogyan kell a legminimalistább előadásmóddal a legőszintébb fejbólogatást kiváltani 16-tól 90 éves korig néhány igazi poénnal és a hétköznapokból vett tapasztalattal. És tényleg igazi feel-good film a javából, mert könnyedségével és a botra hajazó egyszerűségével képes kimondhatatlanul felemelő életérzést lopni minden átlagember szívébe. Az utolsó 5 perces montázs pedig már az első alkalommal gondoskodott róla, hogy soha ne felejtsem el ezt a filmet.


Régi környék / Garden State

Teljesen ugyanaz a felállás, mint az előzőleg taglalt filmnél. Tipikus, külvárosi kisfilm a 2004-es évjáratból, amit egyébként az a Zach Braff írt és rendezett, aki a Dokik című, sokat megélt televíziós sorozatból is ismeretes és a nevezett film főszereplőjét is ő játssza. Ráadásul a csomagoláson kívül még a tartalmi szálak is erősen hasonlóak, csak itt végül nem egy férfi segít a nő életén, hanem fordítva. Andrew Largeman egy közepes hollywoodi színész, aki már fiatalkora ellenére is kifelé sétál a szakmából. Hosszú ideje csak meghallgatásokra jár, jobb híján pedig egy vietnami étteremben dolgozik felszolgálóként. Egy nap felhívja édesapja, akivel már kilenc éve nem tartja a kapcsolatot és közli vele a hírt: anyja váratlanul meghalt. Andrew a temetés miatt hazautazik több ezer kilométerre lévő kisvárosi otthonába, és ahogy találkozik a régi barátokkal és elfeledett ismerősökkel, felidéződnek benne régi életének elveszett emlékei. Az igazi fordulópontot egy Sam nevű lány (Natalie Portman) hozza el neki. Kettejük kapcsolata során sikerül újra érzéseket táplálnia és kilép abból a céltalan szürkeségből, ami egész életét jellemezte. A fiatal Andrew lebontja gátait, a dolgok pedig hosszú idő után újra értelmet nyernek… És amit most leírtam, az lehet, hogy úgy hangzik, mintha a port.hu bármelyik filmes tartalomismertetőjét olvasta volna a kedves érdeklődő, csak ahogy ezt a film előadja ugyanazzal az elragadó cselekménnyel és bájos hétköznapisággal, ami az előző filmet is jellemezte, na az a nem mindegy. Ha valaki látta ezeket a filmeket, talán értetlenkedve áll a pontozás előtt, hiszen nem klasszikusokról, de még csak nem is valami oscarjelölt szuperprodukciókról van szó. Ez is csak egy könnyed romantikus film, némi vígjátékkal fűszerezve, ami mellett szemrebbenés nélkül megyünk el a videotékában. De megint csak az a helyzet, hogy a film annyira jól és könnyedén fogja meg egy, sokunkhoz talán nagyon is hasonló fiatalember életének kérdéseit, hogy végül csak egy elismerő csettintéssel vagyok képes ezt honorálni és mindenekelőtt óriási bátorítással tudok szolgálni azoknak, akik még nem látták a Régi környéket.


11-06-22

» Premier / Super 8
2011. jún. 22. 20:59 | Írta: Factory | Premier | Kritika | 3 hozzászólás

Super 8


J. J. Abrams. Erre a névre, ha eddig nem tettük, ezután feltétlenül figyeljünk oda. Az Alias és a Lost után két kifulladt sikerszériába is életet lehelt, ezúttal pedig saját kútfőből készített filmet Spielberg vigyázó keze alatt. A Super 8 címen futó alkotás az első előzetes alapján egy újabb, a Cloverfield farvizén evező szörnyfilmet ígért, mire azonban a film a mozikba került, a távoli bolygóról érkezett lény csak annyira maradt főszereplője a történetnek, mint amennyire a Facebook Fincher filmjének.

Ifjúsági film. Távol van ugyan a Bánhidi féle Tüskevártól, de mégis ez a helyes megnevezés, hiszen a történéseket egy kis csapat gyermek szemszögéből követjük végig mi, nézők is, a velük való együttérzés és rácsodálkozás pedig nem választás kérdése, köszönhetően a Stand By Me óta példátlan érzékkel megoldott szereposztásnak. A többnyire kezdő színészpalánták manírok és mesterkéltség nélkül, őszinte odaadással próbálnak a végére járni a csendes kisváros mindennapjait felrúgó vonatbalesetnek. Mert valami elszabadult, valami miatt eltűnnek emberek, elmenekülnek kutyák, áramkimaradások vannak és óriási kráterek keletkeznek a legelképzelhetetlenebb helyeken. Amiben persze a ma emberének nincs semmi érdekfeszítő, de aki nem tudja, mire ül be, még a jegy árát is képes lehet visszakérni, főleg itt, Európa szívében, ahová minden késve érkezik, így a ’80-as évek családbarát sci-fi filmjeinek sincs múltja. Pedig ez a film nem egyszerűen bő kanállal merít az említett korszak alkotásaiból, hanem egyenesen ezekből építi fel magát, miközben ügyesen próbál adni a ma gyermekének is, bár ez elsősorban a produkció vizuális oldalában és a feszes tempóban merül ki. Ez viszont nem hogy nem sértő, egyenesen becsülendő dolog, hiszen ahogy Stallone az utóbbi években visszaad valamit a Reagen féle tesztoszteron korszakból, úgy Abrams is fogyaszthatóvá nemesíti a régmúlt idők lejárt történeteit. Digitális E.T. és minden évben egyre speciálisabb fénykardok helyett azonban nem sokat foglalkozik azzal, hogy a nyári szünetben unatkozó tizenévesek vajon mit szólnak mindehhez, a Super 8 egyenesen a ’70-es, ’80-as évek szülötteinek szól, és persze azoknak, akik mit sem törődve a naptári évvel, habzsolták az olyan filmeket, mint a Harmadik típusú találkozások vagy a már említett E.T.. Akad itt balesetben elhunyt édesanya, a hiánnyal egyaránt nehezen birkózó apa és fia, kövér, újgazdag kissrác, mint a csapat feje, esetünkben rendező, fogszabályzós piromániás, részeges apa figura és persze az elmaradhatatlan szerelmi szál, ami valahogy mindig őszintébb a vásznon, ha két gyermek között van jelen. Meglepetést talán csak a távolról érkezett idegen megjelenése okozhat, mert bár Abrams ügyesen takargatja a film kétharmadában, a fináléra, ha a lehetőségekhez mérten elegánsan is, de lerántja leplet szörnyszülöttjéről, ami – tekintve, hogy a villogó ujjú, galamblelkű idegen a múlté – kiverheti a biztosítékot az érzékenyebb lelkűeknél. Ami elmondható a film több momentumáról is, a szereplők átlagéletkora ne tévesszen meg senkit, az első pillanattól halálra ítélt benzinkutas nem kerül elő a film végén, és lesznek még páran, akik nem ágyban, párnák közt halnak meg. Hogy a kritikus énünknek nem lesz oka panaszra, az már tiszta, ami viszont még ennél is fontosabb, hogy a fantasztikus trükkök okán a szemünk, a félelmetes zörejek és a szintén nosztalgikus zene okán pedig a fülünk is megkapja a magáét, nem beszélve a szívünkről.

Az általános közvéleményt ismerve félve írom le, de a Super 8 valahol olyan, mint az Armageddon. Minden pillanatát láttuk már, mindig tudjuk, mi a következő lépés, és tudjuk, mikor ildomos a zsebkendőért nyúlnunk, de nem egyszerűen hagyjuk, hogy magával rántson, hanem el is várjuk tőle. Hatásvadász és kiszámítható, de vérprofi, minden mozzanata a helyén van, és akkora szíve van, hogy a stáblista alatt, míg a gyerekek által készített zombifilmet nézzük, eszünkbe jut, hogy pontosan ezért szeretünk moziba járni.


11-06-06

» Premier / X-Men - Az elsők
2011. jún. 6. 13:49 | Írta: Factory | Premier | Kritika | 0 hozzászólás

X-Men - First Class

A lagerben a német katonák a zsidókat terelik a sárban, már-már egy vágóhídi jelenet tárul a nézők szeme elé. Aztán egy fiút elválasztanak a szüleitől, aki hisztérikus sírógörcs közepette, karjait szülei után nyújtva a tábor egyik fém kapuját a távolból meggörbíti és összegyűri, mintha az csak egy darab papír volna. Majd érkezik egy puskatus a fiú arccsontjára és ő ájultan rogyik össze.

Az X-Men mozikat ismerő nézők jogosan mondhatják, hogy ezekkel a képekkel nyitott a 2000-ben készült első film is.

A legújabb adaptáció, az X-Men: Az elsők is ezzel az igen hatásos és érzékletes nyitójelenettel operál, majd utána az ifjú Erik Lensherr (Michael Fassbender) további megpróbáltatásainak lehetünk szemtanúi.

Későbbi jó barátja, majdan ellensége, Charles Xavier-t (James McAvoy) is láthatjuk kisgyermekként, majd utána jön egy ugrás az időben. Az 1960-as évekbe csöppenünk, ahol a mutánsokról még nincs tudomása a világnak, bár tény, hogy ők jelen vannak az élet minden színterén: tudósok, egyetemi hallgatók, rúdtáncosok, taxisofőrök. Köztünk élnek, de a képességeiket nem használják.


Tovább

11-05-31

» 30.
2011. máj. 31. 19:16 | Írta: Factory | Off | 9 hozzászólás

Kedves Olvasó!

 

A 30-as szám két okból is fontos szerepet tölt be a blog életében ma, június elsején. Először is, mert ma kezdte el taposni a harmincadik hónapját. Bizony, 2009. január elseje ilyen messze van. Másodsorban pedig az utolsó 30 napjához lát hozzá. Még velünk tartó olvasóink talán észrevehették, hogy a havi 10-12, friss írás már egy ideje történelem. Jó volna arra fogni, hogy legtöbbünknek egyre kevesebb ideje van foglalkozni az itteni dolgokkal, de amellett, hogy ez az utolsó szóig igaz, ez egy meglehetősen régi döntés.


Ez azonban még csak afféle teaser trailer a hó végéhez, amikor persze lesz majd könnyes visszatekintés, hahotázva idézzük fel a múltat, kandalló tűz mellett, forró csokoládét szürcsölgetve, és természetesen beszélünk arról is, hogy hogyan tovább, mikor tovább és hova tovább. Mert naiv az, aki azt hitte, most olvas utoljára ebből a billentyűzetből okosakat. Addig azonban még jönnek első osztályos mutánsok, Spielberg és Abrams idegenei (lásd bannerünket), és sok más finomság. Jó olvasgatást a következő hónaphoz is!


Dealer

11-05-29

» DVD / The Expendables
2011. máj. 29. 20:51 | Írta: Factory | Kritika | DVD | 0 hozzászólás

The Expendables - DVD


Amikor tavaly október közepén a The Expendables befutott a hazai mozikba, igen sokunk szíve megdobbant, a nosztalgikus érzés a hatalmába kerítette a sokszor csak B-kategóriás szintet megütő akciófilmek szerelmeseit. Persze az is igaz, hogy a szemfülesebbek és a türelmetlen rajongók már jóval a magyar mozis premier előtt láthatták otthonaikban a non-stop zúzdát, mivel kis hazánk csak a világpremier után tűzte műsorára a Feláldozhatók-at. A Factory stáb már az október hónap előtt összedugta a fejét, hogy ki is írjon Sly nagy dobásáról. A filmet végül McCl@ne gyúrta (nem is akármilyen!) szavakba, és megvallom töredelmesen kicsit elszomorodtam emiatt, ugyanis magam is szívesen véstem volna erről az általam csak mash-up reboot-nak címkézett alkotásról. De most itt van egy újabb sansz számomra, hogy mégis valamilyen módon közöm legyen ehhez a nagyszerű múltidéző sztárparádéhoz, ugyanis ez év május 5-én megjelent a film DVD és Blu-Ray változata is.

Tovább

11-05-17

» Kritika / Férfit látok álmaidban
2011. máj. 17. 22:17 | Írta: Factory | Kritika | 0 hozzászólás

Férfit látok álmaidban

Woody Allen filmjei nem a hidegháborúról, nem egymás ellen küzdő mamlasz robotokról, nem kék cgi-macskákról, de még csak nem is aszexuális púderezett vérszívókról szólnak, hanem a szerelemről, a szexről, depresszióról, érzésekről, amelyek meghatározóan jellemzik az embert, mint lényt, és amely mindig hálás téma egy író-rendezőnek - már ha jól tudja csinálni - és Allen bizony ezek közt, az érzelmi örvények közepette érzi a legjobban otthon magát, ahol hátradől a kényelmes kis bőrfoteljébe és szépen elkezd mesélni. Mi meg hallgatjuk, mert remekül teszi mindezt.


"Az élet egy félkegyelmű meséje, zengő tombolás, de semmi értelme nincs."

Tovább

11-05-11

» Premier / Forráskód
2011. máj. 11. 17:55 | Írta: Factory | Premier | Kritika | 0 hozzászólás

Forráskód (Source Code)


Kicsit nehéz helyzetben vagyok. Tipikusan olyan filmet hoztam erre a hónapra, ami kritikaíróként könnyű préda kellene, hogy legyen több szempontból is. Egyrészt, mert premier. Nem kell órákig lovagolnom az internet számokkal és csillagokkal borította filmes sztyeppéit azért, hogy az alkotók életéről, filmjeiről, múltbéli sikereiről és bukásairól világosítsam fel a Factory kedves olvasóit bekezdéseken keresztül, úgy, ahogy azt mondjuk egy portrénál illik. Másrészt pedig azért, mivel mai alanyunk már ránézésre is a tökéletes középkategóriának tűnhet. Tipikus 21 millió dolláros heti akciófilm betevőnk, ami ezer forintomon kívül semmit sem akar tőlem a diákjegyemért és némi másfél órás felejthetően könnyed kikapcsolódásért cserébe. De aztán mégsem. Vagy mégis?


Tovább

11-05-07

» Premier / Fast Five
2011. máj. 7. 21:01 | Írta: Factory | Premier | Kritika | 12 hozzászólás

Fast Five


Voltak pontok, pillanatok a moziba járós, filmeket nézős „pályafutásom” alatt, amikor menthetetlenül még jobban beleszerettem ebbe az egészbe. Vannak – de sajnos főleg inkább voltak – filmek, amiken éreztem, hogy a nyilvánvaló profithajszolás mellett azért kaptak egy olyan tartalmat is, aminek a sikerességében a készítők nem lehettek biztosak. Új, talán saját recept szerint dolgoztak, belecsempésztek valamit a sztoriba, ami szerintük kell oda. Ilyen volt például örök kedvencem, John McClane figurája, aki az első sérülékeny, sebezhető, bújkáló akcióhősnek számít a nagyvásznon, legalábbis a Kommandó-Rambó vonalhoz képest. Vagy ilyen – majd’ másfél évtizeddel később – Rob Cohen autós mozija, a The Fast and the Furious (Halálos iramban) is, ahol egy – a vásznon addig alig vagy egyáltalán nem látott – underground szubkultúrába kapunk betekintést… tudjátok: gyors autók, szexi csajok, izmos pasik, és… nem, ennyi. Legalábbis a közönség szerint. Pedig dehogy! Ha egy filmet pusztán teleszórnánk ezekkel az elemekkel, akkor az kb. ugyanúgy a kukában végezné, mint pl. a Vas című motoros förmedvény, így aztán tovább kell keresni a megoldást, de segítek: a Halálos iramban a karakterek, és a közöttük felvázolt viszonyrendszer miatt erős. Autók helyett betyárbecsületről szól, az izmos fiúk, szexi lányok pedig egy családot alkotnak, amit komoly veszély fenyeget, belülről. Ettől pedig megváltozik a leányzó fekvése, a néző azonosul, morálisan állást foglal, és máris könnyebben átérzi, ahogy a nitró belepréseli az ülésbe.


Tovább

11-04-30

» Premier / Thor
2011. ápr. 30. 14:47 | Írta: Factory | Premier | Kritika | 6 hozzászólás

Thor


Elkezdődött a nagy visszaszámlálás, vagy nem is tudom, még miféle drámai nevet aggathatnék rá, de nem gondolok másra, mint hogy bemutatták az év első nagy képregényfilmjét, a Thort. Na jó, korábban ott volt a The Green Hornet (Zöld Darázs), bár az eredetileg nem is képregény, hanem rádiójáték... szóval most, április 28-án tényleg debütált az év első, klasszikus képregényfilmje.


Tovább

11-04-27

» Game / Assassin's Creed: Brotherhood
2011. ápr. 27. 12:21 | Írta: Factory | Kritika | Game | 3 hozzászólás

Assassin’s Creed: Brotherhood

Ezio Auditore da Firenze

Ezio Auditore da Firenze 1459-ben született Firenze városában, egy nemesi család tagjaként. Apja, mint kiderült, tagja az assassinok rendjének, ami a birodalmon belüli korrupció, árulás, és világuralomra törés ellen jött létre, és melynek évszázadokra visszanyúló történelme van. Persze Ezio ebből mit sem sejt, egészen addig a pillanatig, amíg családját el nem árulják, és két fiú testvérét, valamint az édesapját felakasszák. Neki, valamint húgának és az édesanyjának sikerül elmenekülnie a városból, de az eddig megszokott, kellemes, csibészi életvitelnek vége szakad. Ezio belecsöppent egy háborúba, és csak úgy léphet ki belőle, ha maga, tesz pontot a végére. Első segítsége ebben a keresztapja lesz, Mario, aki a fegyverhasználat és a különféle harci technikák mellett megtanítja minden olyan túlélési módra, ami ahhoz kell, hogy leszámoljon ellenfeleivel, és megbosszulja a családját ért sérelmeket.


Tovább

11-04-18

» A Vitathatatlan filmek
2011. ápr. 18. 14:24 | Írta: Factory | Saga | Kritika | 4 hozzászólás

Az alábbiakban LordMatteo vendégírónk recenzióját olvashatjátok a Vitathatatlan trilógiáról.

-----

Mindenki akart bunyós lenni egyszer (most főként férfinemű olvasóinkra gondolok, de természetesen nem diszkriminálom a harcosabb lelkű lányokat sem). Profi boxoló, utcai harcos, kungfu-művész, a lényeg ugyanaz. Mindenki látott már bunyós(ok)ról szóló filmet. Aztán utána, egy pár percig-óráig, talán hosszabb ideig is, de mindenki akart bunyós lenni…

Van valami szép ezekben a filmekben. A történet általában egy kaptafára készül, sokszor csak a nevek és a helyszín változik. Gyakran használják ugyanazokat a megoldásokat sokféle értelemben (kamera-beállítások, technika, helyszín, etc), de mégis van bennük valami, ami megfogja az embert.  Látványosak, persze, de nem erre gondolok, ma már minden második film a látványról szól, sőt, csak arról. Amikor két ember egymást üti, és képes a sokadik olyan pofon-rúgás után is felállni, amitől hétköznapi helyzetben azonnal kifeküdne, abban van valami epikus, valami, ami megfogja az embert. Ezért állják körbe az emberek az utcán összeverekedőket, és ezért nézünk bunyós filmeket.


Tovább

11-04-13

» Kritika / Sikoly
2011. ápr. 13. 11:10 | Írta: Factory | Kritika | 1 hozzászólás

Sikoly

„Nem ismeritek a szabályokat?!”

Ezúttal Wes Craven '96-os kult(nak tituált)horrorja kerül terítékre. Őszintén szólva fogalmam nincs, hogyan jutott eszembe, hogy meg kéne néznem a filmet. Utoljára olyan 11 éves korom körül láttam a tívíkettőn (még szolid piros kör volt a korhatáros jelzés, nem ilyen gusztustalan karika + szám), és tisztán emlékszem, hogy rendesen belebújtam az ágyikóba, úgy féltem. Aztán...semmi, azóta nem is foglalkoztam vele. És lám, valahogy eszembe jutott, kikölcsönöztem(...), és megnéztem ismét. Arra számítottam, hogy felnőtt fejjel(?) megtekintve gyenge lesz a cucc, de el kell ismernem, van a filmben valami. Persze tipikus slasher, tipikus amcsi diákokkal, de az ötletes körítés, a "felvázolt" szisztéma miatt mindenképpen érdemes rávetni egy pillantást-úgy 1 óra 46 percnyi hosszút. Az életüket eddig egy sötét szobában, áram nélkül töltött személyeket természetesen spoilerveszély fenyegeti.

Tovább

11-04-09

» Kritika / The Way Back
2011. ápr. 9. 20:43 | Írta: Factory | Kritika | 3 hozzászólás

The Way Back


„1941-ben három férfi kelt át a Himaláján keresztül Indiába. Egy 4000 mérföldes utat éltek túl, hogy szabadok legyenek. Ez a film értük készült.”

Holott persze nem hárman indultak útnak abból a közép-szibériai gulágból, amit nemes egyszerűséggel csupán a 105-ös névvel illettek. De csak háromnak volt szerencséje közülük… A szerencse kérdése vagy a sors, ha úgy tetszik, persze rendkívül relatív tényező. Mármint az adott élethelyzet szolgáltatja mindig attól függően, hogy ki mibe születik bele. Az a három ember, aki 1941-ben több másik sorstársával szökött meg egy, a biztos halált jelentő szibériai munkatáborból azért, hogy bízva a lehetetlenben megpróbálkozzanak a még biztosabb halált jelentő visszaúttal… ha úgy vesszük, szerencsés volt. Ha Janusz és társai nem merték volna megtenni az egyetlen lehetséges lépést, akkor lelkileg váltak volna halottá rövid idő alatt. De a szökéssel viszont a biológiai értelemben vett halálos ítéletüket írták alá inkább, cserébe a valószínűtlennek tűnő szabadságért. Annál is inkább, hiszen az a szabadság, amiben hittek, akkoriban már örökre elvészni látszott. ’39 szeptemberében ugyanis Hitler bekebelezte Nyugat-Lengyelországot, majd pár nappal később Sztálin is ugyanezt tette a keleti országrésszel egy olyan Európának egy olyan országában, amit aljas gazemberek már jóval előtte tervszerűen felosztottak egymás közt, előremenőlegesen is igen hosszú időre. Aki pedig gyanús volt, az ment. Nem csak páran, hanem ezrével. És akikről ez a film szól, hát ők is ennek estek áldozatul. Mi pedig, boldog és szabad emberek most okolhatunk egy sort történetükből azért, hogy egy picit ismét megálljunk gondolkodni a felett: világban betöltött sorsunk vajon hol helyezkedik el a pokol és a megváltás között húzódó vékony lajtorján?


Tovább

11-04-06

» Ákos / Utazó
2011. ápr. 6. 21:46 | Írta: Factory | Music | Kritika | 2 hozzászólás

Ákos – Utazó


A tavaly októberben megjelent A katona imája című album az elmúlt bő fél esztendőben nem csak a neves Fonogram díjátadón nyerte el a legjobb hazai klasszikus pop/rock albumnak járó elismerést, de a virágzó illegális letöltés korában is képes volt néhány hét leforgása alatt platina státuszba lépni. Időközben a Szindbád dala és A fénybe nézz után a lemez talán leginkább sláger gyanús dala, a Szeress így is a rádiók sűrű vendége lett, a lemez egyik csúcspontját jelentő karcos rock nóta azonban csak mellékszereplő a művész szokásos születésnapi ajándékát képező maxi kiadványon. Az Utazó címre hallgató lemez hazai szinten mindenképpen, de talán külföldi mércével mérve is példanélküli tartalommal szolgál, de nem árulok el nagy titkot, ha leírom; a 9 dalt és 6 videót tartalmazó lemez nem elégszik meg annyival, hogy egyszerűen beváltja a hozzá fűzött reményeket.

Tovább

11-04-03

» Kritika / A mestergyilkos
2011. ápr. 3. 17:54 | Írta: Factory | Kritika | 0 hozzászólás

A mestergyilkos

A kihalóban lévő akcióhősök közül talán Jason Statham az utolsó, aki még próbálja életben tartani a műfajt, és kísérletet tesz arra, hogy ne felejtsük el milyen, amikor nem CGI-harcosok uralják a vásznat és valódi robbanások szakítják szét a dobhártyánkat. Amíg ilyen egyszerű és fasza filmeket hoz el nekünk, életben tartva a reményt, addig csak elismerő bólintásokkal igazolhatjuk őt vissza.

Tovább

11-03-31

» Kritika / Winter's Bone
2011. márc. 31. 21:14 | Írta: Factory | Kritika | 2 hozzászólás

Winter’s Bone


Nem az első eset, hogy olyan filmet hozok a Factory olvasótáborának, ami sokaknak már hónapok óta ismerős lehet – bár a magyar bemutató még mindig várat magára -, viszont a legutolsó darabok egyike az idei Oscar-jelöltekből, ami még nem kapott csillagot a nevezett blog hasábjain, úgyhogy státuszából kifolyólag mindenképpen kár lenne kihagyni. A Winter’s Bone tavaly júniusban debütált az Egyesült Államokban és sokan talán már akkor felkapták a fejüket azt rebesgetve, hogy egy újabb fajsúlyos classic dráma került a tengerentúli független filmek lajstromába. Több mint fél év távlatából szemlélve, úgy néz ki, hogy aki a fentieket jósolta nem tévedett nagyot. Debra Granik sorban második filmje számos fesztiválon eredményesen gyűjtötte a dicsőségpontokat, míg végül kisebb meglepetésre sikerült becsúsznia abba a 10 tagú mezőnybe, ami a legjobb filmnek járó aranyszoborért versenyezhetett idén. Persze a valóság ennél szerintem azért prózaibb. A helyzet az, hogy a Winter’s Bone nagyon csendesen szivárgott mindenfelé, az igazi sikereket pedig tényleg csak a szakmai berkekben ismerték el. Gyakorlatilag minimál költségvetéssel dolgozott kipróbált, de nem neves színészeket felvonultatva. És hogy mi lett az eredmény? Hát nem egy könnyed, nyári feel-good picture…


Tovább

11-03-28

» Game / Dragon Age II
2011. márc. 28. 18:37 | Írta: Factory | Kritika | Game | 1 hozzászólás

Dragon Age II


Valami bűzlik Kirkwall-ban. De Hawke, kiszórja a szemetet!

Ezt nemcsak azért írtam, mert jópofa akartam lenni, hanem azért is, mert az első résszel ellentétben, Hawke-t bizony nem érdekli a világ megmentése. Tojik ő 2012-re, a Frodo által kísérgetett drágaszágra, vagy a robotok és a LeBöff gyerek keresete mátrixkockára. Vagy mire. Számára csak az a fontos, hogy ő és a családja, valamint a barátai túléljék azt, amibe éppen csöppentek, meg amibe sodorta őket a mindennapok romlottsága. Kirkwall ugyan is nem egy Disneyland, ahová az emberek a vidám pillanatokért járnak. Bár a néniknek akkora „szívük” van, hogy nem csodálnám, ha valaki csak emiatt tenné át székhelyét Kirkwallba. De ezt leszámítva van itt politikai romlottság, mágus VS mágusirtó szájkarate, majd végül igazi karate, plusz azért nem árt jóban lenni egy-két emberrel, ha csak nem akarunk magányos harcosként, a családunk sírja felett elvérezni. Mondjuk, ha dráma, akkor a család mindig is ideális célpont volt, és ez most sem lesz másképpen.


Tovább

11-03-25

» Premier / Sucker Punch - Álomháború
2011. márc. 25. 8:48 | Írta: Factory | Premier | Kritika | 9 hozzászólás

Sucker Punch - Álomháború

"Már mindenki tudja, hogy szar..."

 Ezzel a mondattal illette az egyik ismerősöm a filmet; teszem hozzá látatlanban tette. Ugyan a Sucker Punch nem váltja meg a világot, de azért a szartól is messze van. Ne tessék felülni az internet-szerte hirtelen felindulásból(?) kiosztott "1/10" és "1/5"-öknek.

Tovább

Régebbiek | Végére »